Cenarius

A taktika pár szóban:2 fázisos a csata. Az első addozós, a második a boss öléséből áll, majd 30 %-nál hero/nagyon dps és kész. Malfurion segít a csata közben.

A csata folyamán végig figyelni kell az indás trutyira, ami követ és rootol ha eltalál. Lehetőleg minél kissebb helyen kell végigvezetni. Az aurára figyelni kell, hogy a dps ne lőjje azt a lényt akin van (akár a bosst). A bekapott dotokra figyelni kell, hogy se korán, se túl későn ne legyen a levétele (vagyis, hogy mikor kell bele sétálni a zöld trutyiba), 20-30 stack között kell kb. Amikor az addok jönnek, helyzettől függően kell választani. Első alkalommal érdemes a sárkányt (egy telibekapott sárkány lehellet létmentő lehet), utáne helyzetfüggő. Ha túl sok emberen van Dot, akkor whispek, ha a healerek kifogyóban vannak a manából akkor Ancient, ha necces a testvérpár, vagy sok az indás trutyi, akkor a növérek.

30%-alatt nem lesz aurája a bossnak, Kasztolhat Entangling roots-ot malfurionra (amitől nem lesz több zöld jó trutyi), akiről le kell lőni (helyzetfüggő), a tankokra nagy sebzést vág a spelljével, és ha túl nagyot csap bele akkor a túl nagy piros trutyi miatt nem lesz hely. A tank ha figyel, jól cd-zik, és jól cserélgetnek, akkor itt 30%on hero, burst dps és meghalt a boss. Ide kell tartogatni minden extra cd-t.

  • Teljes raidnek:
  • [Nightmare Brambles]:(a futás picit hasonló Tectus tüzéhes, de lassabb) Egy brambe swarm (csápok) követi a játékost, és bramble trutymót hagy maga után. Ha a bogarakba vagy a trutymóba áll a játékos, rootol és nagy DOT-ot tesz rá.

Javaslat: Ki kell szaladni vele úgy, hogy lehetőleg minél kissebb helyet foglaljon el. Ha "elkap" akkor menekülő képesség (Blink, cloak of shadows) hasznos.

  • [Aura of Dread Thorns]:Az addok cenarius közelében visszaverik a sebzés 50 %-át. Normon 20, HC-n 30 yardos. Néha magára is teszi.

Javaslat: Az offtanknak messze kell Vinnie az addokat Cenariustól, amikor meg magáre teszi a debuffot nem szabad dps-elni.

  • [Creeping Nightmares]:Dotot tesz a teljes raidre. Minden Dot 20%-al növeli a sebzését és stackel az előzővel.

Javaslat:A cenarius féle zöld "jó trutyi" szedi le ezt a debuffot, de minden alkalommal egyre kissebb lesz.

  • [Forces of nightmare]:3 darab rémálom lényt idéz.

Javaslat:A megfelelő add mellé kell állnia a csapatnak.

  • [Cleansed Ground]:Malfurion kasztolja azon add mellé, amelyik mellett a legtöbb játékos áll (a forces of nightmare után kasztolja ezt).

Javaslat: Helyzet szerint a megfelelő add mellé kell álni.

Addok:

  • Gonosz Wispek (Summolásnál: Tormented souls):Ide oda járkálnak a termben, és azt targetolják akinek a legnagyobb az aggrója bennük.

[Destructive Nightmares]: Ha a wisp eléri a célpontját, felrobban és 8 yardon belül sebez, majd új célpontot keres magának.

Javaslat: Területivel pillanatok alatt el lehet intézni őket. Jó taktika az off tankra Misdir, és Barrage al területizni őket (a tank meg persze szalad).

  • Jó Wispek (Summolásnál: Tormented souls):A fa mellé kell állni, hogy jó legyen a wisp.Ide oda járkálnak a termben és pici jó trutyikat tesznek a földre, amibe ha beleáll a játékos, leszedi a stackelő Dot-ot.

Javaslat: Ha túl magas a Dot-ok stackje, érdemes lehet használni, egyébként nem igazán szükséges.

  • Gonosz Ancient (Summolásnál: Nightmare sapling): Tipikus elf őr fa.

[Dessicating Stomp]: Stompol, amivel nagy osztott sebzést okoz a 8 yardon belül elhelyeszkedő játékosok között. Ha senkit se taléál el, akkor még nagyobbat sebez a teljes raide.

Javaslat: Minél több ember áll benne, annál jobb. Ide kell a területi heal. A Nightmare Bramble-s játékosnak figyelni kell, hogy még véletlen se vigye be a boss alá.

  • Jó Ancient (Summolásnál: Nightmare sapling):Körbe szaladgál és ütögeti a dolgokat, illetve kasztol egy mana regen spellt.

[Replenishing Roots]:Channelelt spell, ami a közelben levő játékosoknak 3% max manát ad másodpercenként.

Javaslat:Érdemes használni, amikor a healerek manája alacsony/kifogyóban van, mivel rengeteg manát tölt vissza.

  • Gonosz Sárkány(Summolásnál: Egy nagy sárkánytojás):Lehelős és sebzős sari... tipikus sari.

[Rotten Breath] (Darkheart ticket sárkány lehellethez hasonló): Random játékos felé fordul, és folyamatos tüzet lehel az irányába. Nagy sebzéssel jár, ha eltalál.

Javaslat:Figyelni kell rá, és ki kell álni azonnal belőle. Fontos, hogy ezt a spellt egy RANDOM játékosra tolja, nem a tankra.

[Nightmare Buffet]:Alacsony hpnál elkezd nagy raid sebzést tolni 2 másodpercenként, minden alkalommal sebzés 20 %-al többet.

Javaslat:Minél gyorsabban le kell dps-elni.

  • Jó sárkány(Summolásnál: Egy nagy sárkánytojás):Sétálgat, sebez mint a fa kb. Van egy lehellete, ami buffol.

[Ancient Dream]:A tank felé kasztolja mindig. Minden bekapott healt 50%-al növeli, és ha a csata folyamán meghalnál, helyette felhealelődsz 50% hp-ra. Ez viszont le veszi a buffot

Javaslat:Ha tudunk stackelni, akkor hihetetlen jól jön ez a buff. (Kicsit túl jól is hangzik...). Fontos, és érdemes megszerzni.

  • Gonosz nővér (Summolásnál: Pillangók):Sok képességük van.

[Nightmare Javelin]: Dispellezhető. Debuffot rak fel ami dotol és 4 yardon belül, mindenkit sebez. 6 másodpercig tart.

Javaslat:Ügyelni kell rá, hogy ne ölje meg a játékos a csapattársait. 4 yardos távolságot kell tartani a többiektől.

  • [Scorned Touch]:Egy debuff ami lassít és egy 8 yardos kört tesz a játékosra. 8 másodperc múlva felrobban, sebzi a játékost, és aki benne van a 8 yardos körben megkapja ugyanezt a debuffot.

Javaslat:Arrébb kell álni a játékosnak, hogy ne terjessze el ezt a debuffot.

[Twisted Touch of Life]: Szakítható. Kicsit healel egy sérült addot, vagy a bosst. Feltesz viszont egy nagy, cleanselhető Hot-ot.

Javaslat: Szakítani kell, ha véletlen rákasztolja gyors dispell/spelsteal.

  • Jó nővér (Summolásnál: Pillangók):Buffolják a csajok a raideket.

[Unbound Touch]:Shadow sebzés és mozgás korlátozó spell immunitást, illetve 75% extra movement speed buffot tesz fel a játékosra 4 sec-re. 4 másodperc múlva a 6 yardon belüli játékosokra átterjed.

Javaslat: Ha sok a Bramble patch (indás trutyi) akkor érdemes lehet ezzel kitakarítani őket.

  • Tankok:
  • [Spar of Nightmares]:Nagy fizikai sebzést kap a tank és növeli az ettől a spelltől bekapott sebzést 100%-al. Trutyit tesz a tank alá, ami tickelő sebzéssel jár. A trutyi mérete a tank által bekapott sebzéstől függ.

Javaslat:Mielőtt a boss eléri a 30 %-ot, figyelni kell, hogy a tank cd-je készen álljon, és annak a segítségével minél kissebb sebzést kapjon be. Egy bekapott sebzés után cserélni kell a tankoknak.

Fatboss videó a csatáról (angolul): https://www.youtube.com/watch?v=xXG3LdAkigQ

© 2016 Heavenly Outcasts
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el